A Délvidékházban 2022. április 22-én kezdődött a fotószakkör 12 fő részvételével. Az első foglalkozás az ismerkedéssel telt. Majd minden második héten kedden találkoztunk. Minden résztvevő hozott képeket amelyeket letetvetlenítettünk és közösen értékeltünk. Elsősorban a képek erényeit emeltük ki, kompozíció, világítás. Hibákat hangsúlyosan nem neveztünk meg, azt említettük, hogyan lehetne ugyanazon képből, jobbat, hatásosabbat készíteni.

Zsidó temető, Füvészkert, Agóra, Alsóvárosi templom. Az képeket kiértékeltük.

A nyári szünet után kissé megfogyatkozva folytattuk. Nyári képeket néztünk meg, és értékeltünk. Majd az Agórában a bemutatkoznak a szegedi fotográfusok rendezvény sorozatot látogattuk. Két szakköritag felvételt nyert a Vedres István Technikum fotográfus képzésére, volt aki más városba költözött, voltak akik megváltozott munkarendjük miatt nem tudtak jönni.

Jelenleg egy közös fotókiállítást szervezünk, amelynek megnyitóját december 5-re tervezzük.

Dömötör Mihály

szakkör vezető

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!