Immár második éve működik a Délvidék Házban az a fotószakkör, ahol családias környezetben, Dömötör Mihály fotóművész segítségével sajátíthatják el az érdeklődők a a fotózás alapjait. Akárcsak az elmúlt esztendőben, az elméleti oktatás mellett a szakkör tagjai idén is részt vettek terepen történő fotózáson. A második év legjobb munkáiból álló válogatásból nyílt kiállítás most házunk Kosztolányi-termében.

Az elmúlt évben az elméleti oktatás mellett a résztvevők kezükben a fényképezőgéppel, a gyakorlatban is elsajátították az apró trükköket, szakmai fogásokat. A változatos témák között szerepelt az enyészet, az üveg tárgyak, épületek, tükröződő felületek stb.  Az elkészült képeket a tagok közösen értékeltk ki, előtérbe helyezve a pozitívumokat, és a jobb, hatásosabb minőséget keresve.

A fotókból a szakkör második évének zárásaként ezúttal 37 képet válogattak ki a kiállításra. Az alkotók: Báló Dominika Nóra, Csemangó Renáta, Kocsis Ferenc, Tánczos Enikő, Zalatnai Márta és Dobronay-Fenyvessy Orsolya.

A kiállítást, a szakkör résztvevői és a meghívott vendégek jelenlétében Dömötör Mihály nyitotta meg, aki értékelte a szakkör egész évi munkáját is.

A tárlat január 5-ig tekinthető meg, a belépés díjtalan.

 

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!