Hírek
Várady Tibor: Népellenes mosoly című kötetét mutattuk be
Várady Tibor nemzetközi jogász, író legújabb, Népellenes mosoly című kötetét mutattuk be a Délvidék Házban április 28-án. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent könyvről, mely ezúttal is a Várady család több mint 120 éves ügyvédi irodájának megőrzött periratait dolgozta fel irodalmi igényességgel, Dr. Vincze Gábor beszélgetett a szerzővel.
Kárpát-medencei fotósok találkozójának adott otthont a Délvidék Ház
Mintegy harminc délvidéki, felvidéki, erdélyi, partiumi és anyaországi fotós találkozójának adott otthont március 25-27. között Délvidék Házunk. A háromnapos rendezvény a szakmai tanácskozásra, közös kiállításmegnyitóra, borkóstolóra és a várost felfedező fotós sétára is alkalmat adott.
A nemzeti kisebbségek és Magyarország szomszédságpolitikája volt kerekasztal-beszélgetésünk témája
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa tartott érdekfeszítő előadást a nemzeti kissebségekről és az autonómiákról Szegeden, Délvidék Házunkban.
A Délvidék Ház is képviseltette magát a csókai Rákóczi Emléknapon
A csókai II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, a helyi művelődési és oktatási központ, valamint a Rákóczi Szövetség csókai ifjúsági szervezete június 3-án Rákóczi Emléknapot rendezett. A helyi magyarság számára fontos eseményen a Délvidék Ház munkatársa is fejet hajtott a néhai erdélyi fejedelem előtt.
Elindult Kárpát-medencei vándorútjára a Fából faragott Magyarország kiállítás
A királyszállási Nagy-Magyarország Parkból a szegedi Délvidék Házba érkezett a Trianon Múzeum és a Hagyományok Háza közös művészeti pályázatára beérkezett alkotásokból rendezett, Fából faragott Magyarország című vándorkiállítás. A Kárpát-medence egy-egy régiójának, tájegységének, településének spirituális üzenetét, identitása alapját képező szimbólumait művészi eszközökkel ábrázoló tárlat június 23-án nyílt meg a nagyközönség előtt.
Ingyenes, intenzív online fotótanfolyam indul a Magyar Házak támogatásával
A nagyváradi székhelyű Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület, a Magyar Házak támogatásával, kéthetes, intenzív, magyar nyelvű fototechnikai- és fotóművészeti tanfolyamot szervez a Kárpát-medencében élő, a fotográfia, a fényképezés iránt érdeklődő személyek számára.
Borkóstolóval egybekötött könyvbemutató Házunkban
2020. október 29-én, 18 órakor a szegedi Délvidék Házban került megrendezésre a Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft. által kiadott „A Kárpát-medence borvidékei” című könyv bemutatója.
MásodikEzerév című rendezvényünkről készített beszámolót a Kárpát Expressz – Tekintse meg itt a filmet!
Tekintse meg az MTVA Kárpát Expressz című műsorának tudósítását a Trianon Múzeum Alapítvány szervezésében, a királyszállási Nagy-Magyarország Parkban megtartott MásodikEzerév című, Kárpát-medencei összkulturális rendezvényről.
Szeged és Délvidék is csatlakozott a Trianon Múzeum egyedülálló centenáriumi rendezvényéhez
Trianon századik évében a Trianon Múzeum Alapítvány MásodikEzerév címmel, egyedülálló, Kárpát-medencei összkulturális rendezvényt szervezett Királyszálláson, a Nagy-Magyarország Parkban. Bár a járványügyi előírások miatt csak virtuálisan valósulhatott meg a délvidéki, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, őrvidéki, muravidéki és anyaországi magyarok együttléte, szeptember 26-án, a Nagy-Magyarország Parkban, zajló, egésznapos programsorozattal párhuzamosan, Zentán, Komáromban, Székelyudvarhelyen, Beregszászon és Lendván hasonló rendezvényre gyűlnek össze a magyarok. A hat helyszín három órán át tartó összekapcsolása a központi rendezvényen felállított ledfalon, a valóságost megközelítő, virtuális Kárpát-medencei együttlétet hozott létre.
„A békés revízió magyar hétköznapjai 1938-1940 között” című kiállítás megnyitója Szegeden
2020.09.11-én, 11 órakor a szegedi Délvidék Házban került megrendezésre a Trianon Múzeum kiállításának megnyitója „A békés revízió magyar hétköznapjai 1938-1940 között” címmel. A kiállítást Haág Zalán, Szeged Megyei Jogú Város önkormányzat képviselője és Marjanucz László, történész nyitotta meg. A kiállításon látható installációk a Magyarságkutató Intézet és a Kodolányi János Egyetem Magyar Világ 1938-1940-es tárlat részei, melyek gondosan kiválogatva, a legautentikusabb módon ábrázolják az adott kort.