Fotózzunk együtt idén is!

Délvidék Ház Közép fasor 1-3., Szeged

Tavaly tavasszal indult el a Délvidék Házban az a fotószakkör, ahol családias környezetben, Dömötör Mihály fotóművész segítségével sajátíthatták el az érdeklődők a fotózás alapjait. Szakkörünk idén is várja a régi tagokat és az új érdeklődők jelentkezését.

A cukorbeteg gyerekekért futhatunk

Délvidék Ház Közép fasor 1-3., Szeged

Cukorbeteg gyerekeket támogatnak nevezési díjukkal azok, akik szombaton részt vesznek a Lions Jótékonysági Diabétesz Futásán és Egészségnapján. A rendezvényen, melynek házigazdája a Délvidék Ház,  vércukormérést is végeznek, így bárki megbizonyosodhat arról, érintett-e ebben a betegségben.

Történelmi társasjáték-est

Egy játék, amelyben lehetőségünk van rá, hogy megfordítsuk a történelem kerekét. Gyere és próbáld ki, a Délvidék Házban, ahol várnak a játék készítői!

Az Ezerarcú Gárdonyi – Kiállítás

100 éve hunyt el a magyarok által 2005-ben az ország legnépszerűbb könyvének megszavazott Egri csillagok írója, Gárdonyi Géza (1863-1922). A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola utazó tárlata azzal a céllal készült, hogy a látogató képet kapjon arról, mennyi mindennel foglalkozott a nagyszerű író, és mennyire sokoldalú és különleges szereplője volt a magyar irodalomtörténetnek. Megtekinthető 2023. május 8-tól […]

Folytatódik fotószakkörünk

Délvidék Ház Közép fasor 1-3., Szeged

Ha itt az ősz, akkor folytatódik fotószakkörünk, amelynek keretében Dömötör Mihály fotóművész segítségével tanulhatod meg a fényképezőgép használatát; bevezetünk a portré-, táj- és makrofotózás titkaiba; megmutatjuk a képszerkesztés alapjait; de a fotózásra vonatkozó jogszabályokról is sokat megtudhatsz. 

Virtuális séta a szecessziós Szabadkán – Filmvetítéssel egybekötött előadás

Délvidék Ház Közép fasor 1-3., Szeged

Vendégünk Tóth Borisz, idegenforgalmi közgazdász és idegenvezető, aki imádott Szabadkájáról mesél a Délvidék Ház vendégeinek, és bemutatja saját készítésű dokumentumfilmjeit is, melyek Szabadka város elfeledett történeteivel, büszkeségeivel foglalkoznak. A résztvevők között kisorsolunk egy két személyre szóló, szabadkai kirándulást!

Kárpát-medencei étteremkalauz – Borbély Zsolt Attila könyvének bemutatója, meglepetés gasztronómiai élménnyel

Délvidék Ház Közép fasor 1-3., Szeged

Megjelent az első Kárpát-medencei étteremkalauz. A közel 450 étterem részletes bemutatását és értékelését tartalmazó, 1500 színes fotóval gazdagon illusztrált, igényes kivitelezésű kötetet a szerző, Borbély Zsolt Attila jelenlétében mutatják be a Magyar Házak. Az első könyvbemutatóra november 3-án, a Délvidék Házban kerül sor, a helyszínhez illő meglepetés gasztronómiai élménnyel fűszerezve.

Zenés közönségtalálkozó Kovács Frigyessel

Délvidék Ház Közép fasor 1-3., Szeged

A Délvidéki Színjátszás napja alkalmából zenés közönségtalálkozóra hívjuk Önöket. Vendégünk: Kovács Frigyes Jászai-díjas színész, rendező, a Délvidéki Tanyaszínház alapítója, akivel Vörös Gábor újságíró, az Újvidéki Rádió munkatársa beszélget majd.

Megkopott táj – Bata János költő, műfordító bemutatkozása

Délvidék Ház Közép fasor 1-3., Szeged

Bata Jánost Kondor Katalin közgazdász, újságíró mutatja be, és beszélget költészetről, műfordításokról, szerzői, -és társszerzői munkásságáról, kiemelt figyelemmel az Aracsra a délvidéki magyarság közéleti folyóiratára.